felbődül
felbődül tárgyatlan ige fölbődül (hangutánzó)
1. <Állat rendsz. vmely váratlan ok következtében> hirtelen harsány, bőgő hangot hallat; elbődül. Az állatkert fenevadjai felbődültek. A sivatagban felbődült a megsebesült oroszlán.
2. (kissé durva) <Személy fájdalmában, indulatában> átható, mély hangon ordít, kiált egyet. Felbődült az elviselhetetlen gyötrelemtől. Az ezredes felbődült, mint egy vadállat. (Mikszáth Kálmán)
3. (átvitt értelemben) <Hangszer, hangjelzést adó eszköz> öblös, mély hangot adva hirtelen megszólal. Egyszer csak felbődültek a gyár szirénái.
felbődülés; felbődülő; felbődült.
