felhangzik
felhangzik tárgyatlan ige fölhangzik
1. <Hang, hangot adó jelenség> úgy hangzik, hogy vmely fent levő helyre, helyig (ill. ott levő személyhez) jut; felhallatszik. A gyerekek hangos hancúrozása felhangzik az emeletre. A völgyből vidám zene hangzik fel. Az ének … a templomból felhangzott szobámig. (Eötvös József) Hajókat vontatnak lovakkal a víz ellenében; idáig felhangzik a fullajtárok … ostorpattogása. (Jókai Mór)
2. <A csendet megszakítva v. más hang(ok)ból kiemelkedve> hirtelen hangzani kezd. A bámulat és meglepetés kiáltása hangzott fel ajkukon. Az erdőben felhangzottak a fejszecsapások. Nagy „vivát” hangzott fel hömpölyögve. (Mikszáth Kálmán) Odalent az utcán felhangzottak az ismert kopogó lépések. (Krúdy Gyula) || a. <Ének, zene> eleven, feltörő hangon hangzani, szólni kezd; megzendül. Felhangzott a kirándulók vidám éneke. Felhangzott a Himnusz. Felhangzik az ének, a szív ere pezsdűl. (Arany János) || b. (átvitt értelemben) Lelkem, ez a néma zongora, | valami fájdalomtól rezzen által | s … | fölhangzik húrjain egy tompa gyászdal. (Kosztolányi Dezső)
felhangzás; felhangzó; felhangzott.
