felzendül
felzendül tárgyatlan ige fölzendül
1. (választékos) <Ének v. sok ember szava együtt> hirtelen v. váratlanul zengeni kezd, zengve felhangzik. Felzendül az ének. Felzendűl az elholt dal koronként. (Vörösmarty Mihály) Az éljenkiáltás felzendül köröskörül. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Fölzendül elnémult szavak zenéje. (Juhász Gyula)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Csoport, közösség> hangosan zúgni, ill. zúgolódni, tiltakozni v. követelődzni kezd. Körötte, mint a méh, Felzendül a garázda nép. (Arany János) Csak akkor zendült fel a város, mikor délfelé megjött a Majsa csikós legénye, hogy aszongya az átokházi ménesből elrabolták a csikót. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben, régies) Zendülést kezd, fellázad. Népe, az illirség … Felzendül uram s az ő urok ellen. (Arany János)
felzendülés; felzendülő; felzendült.
