fészkel
fészkel [e] ige -t, -jen [ë]
1. tárgyatlan <Madár> fészket rak vhova, s ott tartózkodik, ott költ. A fák lombjai közt madarak fészkelnek. || a. tárgyatlan (átvitt értelemben) Vhová telepszik. [Az ifjú] a két testvér Rétiek házába fészkelvén magát …, Réti Erzsi körül … veszedelmesen udvarol. (Vörösmarty Mihály)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben) Vmi tartósan (ott) van vhol. A betegség már rég ott fészkel benne. Mit tudom én, hogy mi fészkel másnak a szívében. Oda kap, hol fészkel az agy. (Arany János) A házasságnak különös paródiája fészkelt ebben az udvari lakásban. (Babits Mihály) || a. tárgyas (átvitt értelemben, ritka) Vhová fészkeli magát: befészkeli magát, befurakszik vhová. Szivökben ölő gond Nem fészkelte magát. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: befészkel; belefészkel; odafészkel; ráfészkel.
fészkelés; fészkelő; fészkelt.
