gőgös
gőgös melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <ember v. emberek csoportja>, aki(k)nek magatartását, modorát a gőg jellemzi; másokat önhitten megvető. Gőgös alak; gőgösen válaszol; gőgösen viselkedik. Szóláshasonlat(ok): olyan gőgös, mintha ő ® ültette volna a Fiastyúkot v. mintha ő ¬ hajtaná a Gönczölszekeret. Karácsony előtt meghalt … az öreg Telekdy, a gőgös … földesúr. (Kaffka Margit) Nem lesz addig igazság, se béke, | mig gőgös Ninive lángja nem csap az égre. (Babits Mihály) || a. Nagyon büszke. Gőgös vmire. Előbb arra volt gőgös, hogy nem szeret, most arra látszik büszkülni [= büszkévé lenni], hogy szeret. (Vörösmarty Mihály) Gőgös sziveddel élsz kinokban, Végetlen önzés lakja mélyét. (Reviczky Gyula)
2. Gőgös emberre jellemző, tőle eredő. Gőgös felfuvalkodottság. [Anyámon] senki se láthatott … bánatot, csak gőgös, hetyke haragja van. (Kaffka Margit)
gőgösködik; gőgösség.
