gránic
gránic főnév -ot, -a (népies, régies)
Az országnak katonasággal védett határa; határvidék, határszél. A gránicon folyó harcok. A gránicra vitték katonának. || a. (ritka) Országhatár. A kóborlási vágy néha elűz Pestről. Azelőtt meg sem állottam a gránicig, manapság elegendő, ha Budáig megyek. (Krúdy Gyula) || b. (ritka, tájszó) (Terület- v. birtok)határ. A gazda jár, jár a barázdákon, méregeti a szőlőhatárokat, elmegy a gránicra. (Mikszáth Kálmán)
