h [1]
h [1] [há] főnév h-t, h-ja
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: a hangszalagoknak mintegy tíz fokos résén kitóduló levegő súrlódásából keletkező mássalhangzó; két magánhangzó között zöngés, egyébként zöngétlen réshang, gégehang (pl. a hihető szó első és harmadik hangja). A h ejtése, képzése.
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének nyolcadik, a magyar ábécének a gy és az i közé eső tizennegyedik betűje; nyomtatott alakja: h, H. Kis h; nagy H.
2. (rendsz. jelzőként) <Felsorolásban sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is a latin ábécé betűi jelölik:> nyolcadik. A h) bekezdés; az első szakasz h) pontja; H-vitamin.
3. <Írásbeli rövidítésül>: (régies) h: <időpont megjelölésében rendsz. a számjegy felső része magasságában elhelyezett kisebb alakú betűként:> óra (pl. 10h); h.: a) helyett; b) helyettes; (vegyi ipar) H: a hidrogén vegyjele.
