halva [2]
halva [2] határozói igenév (a hal ige -va képzős igeneve)
1. (alany mellett, annak állapotát jelölve) Halott állapotban, holtan. Halva fekszik; halva született: (átvitt értelemben is) olyan, amiből nem lehet valóság, aminek nincs jövője; életképtelen, megvalósíthatatlan; halva született gyermek; halva született gondolat, ötlet, terv. Én Nagyságodra nézve halva leszek. (Kazinczy Ferenc) Aki e titkokat kibeszéli, az halva van. (Jókai Mór)
2. (tárgy mellett, annak állapotát jelölve) Halott állapotban, holtan. Halva vitték haza. Élve vagy halva: akár mint élőt, akár mint holtat. A radványi sötét erdőben | Halva találták Bárczi Benőt. (Arany János) Azon gondolkozott, hogy elindul az eltűnt fiú után, s élve vagy halva megkeríti. (Bársony István)
3. Azért, mert (meg)hal; miután (meg)halt v. miközben haldoklik. Dicső az ember hazájáért halva. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): élve-halva.
