hízelgő
hízelgő [hízelgő v. hizelgő] melléknév és főnév
I. melléknév -bb Olyan <ember, állat>, aki, amely hízeleg v. hízelegni szokott. Hízelgő gyerek, macska. || a. Érdekből, önzésből kedveskedő, másnak szép szavakat mondó. Hízelgő ember. || b. Hízelgést kifejező, kedveskedő. Hízelgő szavak. Ez letorkol, túltesz rajtad … Hízelgő beszédivel. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || c. Vkit dicsérő, elismerő, benne kellemes érzést keltő, jóleső <megnyilatkozás>. Ez ránk nézve nagyon hízelgő. Ez a bírálat nem éppen hízelgő. Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. (Vörösmarty Mihály) Ha Noszty Feri annyit csuklott volna, ahányszor e napokban emlegették … nem éppen hízelgő megjegyzésekkel, a doktorok bizonyára nem eresztik útnak. (Mikszáth Kálmán)
II. főnév -t, -je [e] Hízelgő (Ia) ember. Aljas hízelgő. Ne hallgass a hízelgők szavára! Hagyjon békét! – kiáltott az asszony. – Utálatos hízelgő. (Móricz Zsigmond) || a. Kedveskedő, vkinek szépeket mondó ember. Széptevő hízelgő. || b. Vkit cirógató, vkihez hozzásimuló ember, állat. Kis hízelgő! Eredj, te hízelgő!
hízelgős.
