hon [1]
hon [1] főnév -t, -a v. -ja (csak egyes számban)
(választékos) Haza, szülőföld. Itt küzdtenek honért a hős | Árpádnak hadai. (Vörösmarty Mihály) Ha visszatérek, boldogúlva, hon, Hadd lássam népemet virányidon! (Eötvös József) Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! (Petőfi Sándor) || a. (birtokos személyraggal) (irodalmi nyelvben) Az a hely, vidék, ország, ahol vminek a hazája van, ahol vmi különösen elterjedt, otthonos, uralkodik. A citrom és narancs hona; a boldogság, a fény hona. Oda vezess, hol pálmafák virúlnak, A napnak, illatoknak szép honába. (Madách Imre) || b. (régies) Otthon, hajlék, lakás. Bújt az üldözött, s felé Kard nyúl barlangjában, Szertenézett s nem lelé Honját a hazában. (Kölcsey Ferenc) Mit bánjuk a mérföldeket, Mocsárt, lejtőt, meredeket, Mely köztünk s a hon közt terül. (Arany János–Burns-fordítás)
Szóösszetétel(ek): honárulás; honáruló; honboldogítás; hongyűlölő; honkereső.
