indulatos
indulatos melléknév -an, -abb (kissé választékos)
1. Olyan <személy>, aki természeténél, alkatánál fogva könnyen indulatba (1) jön, gyorsan haragra gerjed, hamar felbosszantható. Indulatos férfi. Világéletében indulatos ember volt. || a. (főleg állítmányként) Olyan <személy>, aki vmi miatt éppen indulatba jött, hirtelen haragra gerjedt; ingerült. Egyszerre indulatos lett. Kapu előtt állt az indulatos gazda, Szokás szerint a nyájt olvasni akarta. (Petőfi Sándor) Ha … kétségbeesett | bennem az ész, hát megráztam magam | és tettem, vakon, indulatosan, | amit … az ösztönöm sugott. (Szabó Lőrinc)
2. Ilyen embertől származó, rá valló, rá jellemző. Indulatos tekintet; indulatos szavakkal támad vkire; indulatosan válaszol. Egy pár indulatos lépést tesz, s gondolkozva megáll. (Tolnai Lajos)
3. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Haragos indulattal teli <hangulat, állapot>. Valami önző, indulatos, békétlen levegő volt most a családban. (Kaffka Margit)
indulatosság.
