intézet
intézet [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Hivatalszerűen szervezett, állandó munkaközösség vmely sajátos tudományos, egészségügyi v. igazságügyi munkakör ellátására. Anyagvizsgáló intézet; ® büntető intézet; csillagvizsgáló, fertőtlenítő intézet; meteorológiai intézet; nyelvtudományi, tüdőgondozó intézet; ® zárt intézet; az intézet igazgatója, dolgozói, munkatársai, osztályai, titkársága. Tudományos intézetben dolgozik. A tudománynak azok a javai, amik ebben az országos intézetben fölhalmozódnak, holt kincsek. (Gárdonyi Géza) || a. <Egyetemen> a tudományos oktatás alaposabbá tételére szervezett, egyetemi oktatókból és hallgatókból álló közösség. Egyetemi francia intézet; magyar irodalmi intézet; szláv intézet; vmely intézet tagja.
2. Neveléssel, szakoktatással foglalkozó tanügyi intézmény; iskola. (Felsőfokú) tanítóképző intézet. || a. (1945 előtt) Internátussal egybekapcsolt tanintézet; nevelőintézet. Leánynevelő intézet; intézetbe ad vkit; intézetben nevelkedik.
3. Pénzügyi v. más közgazdasági intézmény, vállalat. Biztosító intézet.
4. Vmely intézet (1–3) dolgozóinak összessége. A felvonuláson az intézet teljes létszámban részt vett.
5. Vmely intézetet (1–3) magában foglaló helyiség(ek) v. épület(ek) együtt. Bemegy az intézetbe.
6. (régies) Intézmény (1). Mennyi nemzeti intézet … jöhetett volna létre csak azon hulladékokból, melyek a Nábob terített asztaláról lehullottak …! (Jókai Mór)
7. (elavult) Rendelkezés, intézkedés. Fájt hogy sok ifju és éltes nemest Vad bujdosóvá tett intézeted. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): 1. intézetvezető; 2. anyaintézet; fegyintézet; fiókintézet; főintézet; gyógyintézet; hitelintézet; javítóintézet; jegyintézet; kutatóintézet; leányintézet; műintézet; nevelőintézet; nyugdíjintézet; pénzintézet; rendelőintézet; tanintézet; tápintézet.
intézeti.
