izzik
izzik tárgyatlan ige -ott, -on v. (választékos) izzék; -ani (rendsz. 3. személyben)
1. Hevítve olyan hőfokra jut, hogy fényt bocsát ki magából. Fehéren, vörösen izzik. Az érc izzik a kohóban. A villanykörtében izzik a szál. Izzik a kiömlő láva. Az inas | … kalapácsával odavág, … | ahol a legfehérebben | izzik a vas! (József Attila)
2. Lángolás nélkül ég. Izzik a parázs a kandallóban. || a. A nap (fehéren v. vörösen) izzik: fehér v. vörös színt öltve s a magas hőfokon láng nélkül való égés benyomását keltve világít. Egészen kék, felhőtlen az ég, izzik a nap, nem mozdul a levegő. (Nagy Lajos)
3. (ritka) <Föld, táj> a forró napsütéstől fényt és hőséget áraszt. Izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. (Kosztolányi Dezső)
4. (túlzó) <Test, testrész> nagyon meleg, forró. Izzik a homloka. Hideg őszi nap van, de az arcom lángban ég, éppen olyan égés ez, ahogy az édesanyám teste szokott borzongva izzani. (Móricz Zsigmond)
5. (átvitt értelemben, választékos) <Emberi hangulat, érzelem> felfokozott, túlfűtött, szenvedélyes formában van jelen vhol. Felháborodás, gyűlölet, lelkesedés izzik a tekintetében. Izzott benne a méreg. A tömegben izzott az elszántság.
Igekötős igék: átizzik; megizzik.
