jelenlét
jelenlét főnév (rendsz. személyragos alakban)
1. (kissé választékos) Az a tény, hogy vki jelen van vhol; a helyszínen levés; ottlét, ittlét. A határozathozatalhoz legalább a tagok felének jelenléte szükséges. Megtisztelt minket jelenlétével. Jelenlétünk drágaságot idézett elő a nyomorult városban. (Jókai Mór) || a. Ennek tartama. Vkinek a jelenlétében: úgy, hogy, ill. azalatt, amíg vki a szóban forgó helyen szintén jelen van, ill. volt. Az elnök jelenlétében folyt le a szavazás. Jelenlétemben azt kérdezte valaki az egyik tudós főpapunktól: miért van az, hogy … a fa … fennmarad a víz színén? (Nagy Lajos)
2. (választékos) Az a tény, hogy vmi észlelhető, felismerhető, jelen van vmiben, vhol; meglét. A felsorolt ismérvek jelenléte bizonyítja, hogy … A természet élete … érezteti kísérteties jelenlétét minden neszben, a szú percegésétől a szél sivításáig. (Péterfy Jenő) || a. (vegyi ipar) Vmely anyagnak más anyagban alkotó elemként való megléte. Kimutatja, megállapítja a kálium jelenlétét a vizsgált anyagban.
3. (elavult, költői) A jelenben való létezés, a pillanatnyi lét; jelen. Éld a jelenlét Percét s óráját. (Kölcsey Ferenc)
4. (elavult) Lélekjelenlét. Károly … ritka jelenléttel válaszolt. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): lélekjelenlét.
