jókor
jókor határozószó, középfok jobbkor, felső fok: legjobbkor
1. Éppen akkor, amikor kell; a kellő időben. Éppen jókor jössz, most van egy kis időm. Még jókor félreugrott a száguldó autó útjából. –11 Soha jobbkor nem jöhettél (intézkedhettél stb.) volna!: a legjobbkor, a legalkalmasabb pillanatban jöttél (intézkedtél stb.). A vitézeknek soha jobbkor nem jöhetett volna ez a parancsolat. (Jókai Mór)
2. Idejében, meglehetősen korán. Jókor megtanulta a mesterség minden csínját-bínját. Jókor üzentek érte, még maradt egy kis ideje felkészülni. Szegény fiú – jókor ismerkedik meg az élet keserűségeivel. (Eötvös József) || a. Korán (reggel). Ma jókor keltem. E reggelen is jókor fölkelve … nem állhatott ellen a vágynak, hogy … nézze a felkelő napot. (Eötvös József) Urunk … meghagyta, hogy ma jókor Talpon legyünk. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Vacsora után mindjárt lefeküdtünk, hogy jókor indulhassunk. (Gárdonyi Géza) Jó reggelt kisleány … Jókor keltél! – Jókor kell a kastélyba a tej. (Krúdy Gyula)
3. Jókorra: kellő időre; korai időre. Épp jókorra rendelte a kocsit. || a. (gúnyos) Későn, késve, rosszkor. Te is jókor jössz. Ugyan jókorra halasztottad a dolgot!
jókori.
