kantár
kantár főnév -t, -ok, -a v. -ja
1. Az állat tarkóját, homlokát, pofáját, torkát és orrát átfogó, szíjakból, esetleg szemellenzőből álló lószerszám, mely a rákapcsolt zabla, ill. gyeplő v. szár révén a ló vezetésére és fékezésére alkalmas. Cifra kantár; kantárt tesz, húz a ló fejére. (szójárás) Vén ® lónak csikós kantár. Kantárt, … nyerget, takarót … pillanat alatt leszedett a lóról. (Eötvös Károly) || a. Kantárszár. Kantáron vezeti a lovat. A fiú megrángatta a kantárt, s a szürke megindult, ki az erdőből. (Gárdonyi Géza)
2. (népies) Vminek az elhelyezésére v. vivésére haszn., szögre, vállra akasztható, szíjból v. zsinegből (olykor háncsból) készült ritka hálóforma tárgy. Kantárban viszi az ételt az aratónak. A hájat nem sütötték ki zsírnak, hanem felkötötték a palláson kantárba. (Móricz Zsigmond)
3. (ritka) <Ruhán, lábbelin> pánt, két távolabb eső részt összekötő szalag. A cipő, az ing, a kötény kantárja. A kalapot kantár szorítja az állhoz. || a. (ritka, bizalmas) <Újságon> címszalag, keresztkötés.
4. (orvostudomány) <Férfi nemi szervén> a fitymát tartó izom.
Szóösszetétel(ek): kantáragy; kantárbőr; kantárcsat; kantárfa; kantárfej; kantárfék; kantárkötél; kantárpénz; kantársallang.
kantáros.
