káplár
káplár főnév -t, -ok, -ja
1. (katonaság, régies) Tizedes (II. 2). A káplár pattogott, kiabált. Katona vagyok én, kiszolgált katona, Csak káplár sem voltam, mindig közkatona. (Petőfi Sándor) Francia káplár s két katona áll meg előttünk. (Kuncz Aladár) Márciusban káplárrá léptették elő, májusban szakaszvezetővé. (Karinthy Frigyes)
2. (átvitt értelemben, ritka) Hatalmaskodó, parancsoló, erőszakos, a külső fegyelmet szigorúan megkövetelő személy. Otthon az asszony a káplár. Ez a tanárunk az iskola káplárja volt.
Szóösszetétel(ek): káplárbot; káplárcsillag; káplárszíj.
káplári; kápláros; káplárság.
