kefél
kefél [e] ige -t, -jen [ë]
1. tárgyas Kefével tisztít, fényesít. A cipőjét, a ruhát keféli. A szobák padlóját fel kellett vikszelni és fényesre kefélni. (Nagy Lajos) || a. Kefél vmit: borzas hajat, szakállt stb., némely háziállat szőrét úgy simítja, rendezi el, tisztítja, fényesíti, hogy kefével többször végigsimítja; a kefét ismételten végighúzza rajta. Bajuszát, haját, szakállát keféli; lovát keféli. Festék nem volt ezen a bajuszon, csak keményre … volt pederve, kefélve. (Krúdy Gyula) Szép szőke haja simára volt kefélve, és csillogott, mint az arany. (Móricz Zsigmond) || b. (tárgy nélkül) Kefével padlót fényesít. A leány egész délelőtt kefélt.
2. tárgyas (argóban, durva) Kefél (vkit): férfi (nemileg) közösül (vkivel). || a. tárgyatlan (argóban, durva) Közösül. Kefél vkivel.
Igekötős igék: átkefél; felkefél; hátrakefél; kikefél; lekefél; megkefél.
kefélés; kefélő; kefélt. melléknév
