kihallatszik
kihallatszik tárgyatlan ige (csak 3. személyben)
1. <Hang> bent levő, belső zárt helyről kívülre jutva, ott is hallható, hallatszik. Kihallatszik a kiáltás, a veszekedés az utcára. A harangszó kihallatszik a tanyára. Olyan hangosan veszekednek, hogy minden szó kihallatszik. Az arca mindig az ablak felé van fordulva. Hallgatja, ami kihallatszik. (Gárdonyi Géza) Még tett-vett a konyhában, benn elcsöndesedtek, szó nem hallatszott ki többé. (Nagy Lajos)
2. <Hang a vele együtt hallható hangoktól> tisztán megkülönböztethető. Kihallatszik vmiből. Kihallatszik a hangja az énekkarból. Hátszegi erős hangja kihallatszott a férfizajból. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) <Szellemi, főleg szóbeli megnyilatkozásból vmilyen állásfoglalás, érzelmi állapot nyoma> kiérezhető, kicsendül. Előadásából kihallatszott az őszinte humanizmus hangja.
kihallatszó; kihallatszott.
