kihívó
kihívó melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an, -bb
1. Általában olyan <személy>, aki kihív (1–7) vkit, vmit. Az asszonyt a konyhából kihívó férfi; a tanulót a táblához kihívó tanító; a tisztet párbajra kihívó földbirtokos; a piros ászt kihívó játékos.
2. (átvitt értelemben) Olyan <cselekvés, magatartás>, amely felingerel és szembeszállásra, megtorlásra késztet vkit; sértő, szemtelen. Kihívó gőg, magatartás, viselkedés; kihívóan viselkedik. Mondd, mi fejdelem Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? (Madách Imre) Csak tartottam kezemben a hallgatót, melyben még ott recsegett ez a hang, dühösen, kihívó dölyffel. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Ilyen magatartást tükröző. Kihívó arc, nézés, pillantás, tekintet. Az arcon valami nyugtalanító, kihívó mosoly – bántó, ostoba és önhitt mosolya a megvetésnek és tagadásnak. (Karinthy Frigyes) || b. Kacér (női) <nézés, magatartás, megnyilatkozás>. Kihívó mosoly, pillantás. A lányok közül sokan kihívóan a szemembe néztek. (Hunyady Sándor)
3. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) Erős öntudatra, határozottságra, szilárd akaratra valló. A férfi büszke, gyors, merész; Dacos, kihívó módra néz, És mintegy azt jelenti arca: E boldogság nem fog ki rajta. (Arany János) Egész magatartása agg kora dacára bátor és kihívó. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ja
1. (1945 előtt) Párbajra kihívó személy, fél. A párbaj bírái még egyszer tárgyalás alá vették az ügyet … „Van-e joga a kihívónak ez ügyet magáévá tenni?” „Van, mert e nőnek férje” … (Jókai Mór)
2. (játék) <Kártyajátékban> az a játékos, aki vmely fordulóban elsőnek tesz ki lapot, ill. akin a sor van, hogy kihívja (7) lapját. A kihívó kőrrel indított.
kihívói.
