kínos
kínos melléknév -an, -abb
1. Olyan <állapot>, amely testi kínnal, fájdalommal jár. Kínos betegség, éhség. Hasztalanul terjeszti kezét: nincs, nincs ki segítse! | … Ekként halni kinos! (Kisfaludy Károly) De a kínos éhség azt is irígyelte, Hajnali álmából csakhamar fölverte. (Arany János) || a. Testi v. lelki kínokkal, gondokkal, szenvedéssel tele. Kínos élet; a várakozás kínos percei. Teljesen bizonytalanságban töltött kínos hét következett ezután. A történetíró érdekesnek fogja találni e korszakot, az átalakulás kínos korszakát. (Kossuth Lajos) Vállait egy kínos élet gondja, Betegség és ötvennyolc év nyomja. (Petőfi Sándor)
3. Testi kínt kifejező <megnyilvánulás>. Kínos jajgatás, nyöszörgés.
3. Merevségével, feszességével v. túlzott szigorúságával kellemetlenül ható. Kínos fegyelem, pontosság; kínosan udvarias. Az utcákon az egész város …; a helyőrség bakái mozdulatlan sorfal, kínosan ragyogó parádéban. (Kaffka Margit) || a. Az aprólékos dolgokra is kiterjedő és rendsz. vmitől való félelem miatt túlzott mértékű. Kínos gonddal készít elő vmit. Kínosan kerüli ezt a témát.
4. Kellemetlen, feszélyeztető érzést keltő. Kínos csend, hallgatás, helyzet; kínosan hat vmi. Kínos helyzetbe került. Kínos dolog volt őszintén válaszolni. Ez a megjegyzés igen kínosan érintette. Hosszas és kínos disputa keletkezett odabenn. (Gárdonyi Géza) Kínos ez a csend, és szinte robbanásszerűen hat, mikor néhány perc múlva … állati üvöltés hallatszik ki. (Nagy Lajos) || a. Ilyen érzésből származó, ilyen érzést kifejező. Kínos mosoly.
kínosság.
