kőkemény
kőkemény melléknév
1. (gyak. túlzó) <Rendsz. a tárgy, anyag szokásos állapotával szemben:> olyan kemény, mint a kő; rendkívüli
módon, nagyon kemény. Nem járta az eke a kőkemény földet. || a. (átvitt értelemben) Ilyennek látszó. Arca kőkeményre változott, s szívében nem dobbant emberi érzelem. (Péterfy Jenő)
2. (átvitt értelemben, ritka) Rendkívül szilárd, hajthatatlan, törhetetlen <lelki tulajdonság>. Kőkemény akarat.
kőkeménység.
