lelkesség
lelkesség [e-e v. e-ë v. ë-ë] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (választékos) Vkinek, vminek a lelkes (1–3) melléknévvel kifejezett tulajdonsága, lelkiállapota, lelkes volta; buzgóság, lelkesültség. A fiatalok, a hazafiak, a közönség, a szónok lelkessége; hangjának, tekintetének lelkessége. A beszéd lelkessége mindenkit megragadott. A dolgozók lelkessége a siker biztosítéka. [Zsolt] erős arccsontjai kimeredtek, besüppedt szemei villogtak, tűz, lelkesség, ész égett bennük. (Móricz Zsigmond)
2. (régies, irodalmi nyelvben) Lelkesedés. Ha a lelkességet lárma szerint ítéljük meg, … győzelme … biztosnak látszik. (Eötvös József) A megyebál … a nemzeti lelkesség jegyében rendeztetett. (Móricz Zsigmond)
