magyaros
magyaros melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb
1. Olyan <tulajdonság, magatartás>, amely a magyarság egészére jellemző, v. amely a magyar nép vmely jellemző tulajdonságát tükrözi; sajátosan magyar. Magyaros észjárás, gondolkodás. Hasztalanúl riadoz viszhangja előbbi lakodnak, Óh Egyed … Elhalt az, s szomorú hangon nyög mostan utánad A magyaros szellem. (Vörösmarty Mihály) Csiszoltságot egyesít magyaros, egészséges észjárásával. (Mikszáth Kálmán) || a. A magyar nyelv, stílus, ízlés sajátosságait tükröző. Ízes, zamatos, magyaros beszéd. Stílusa magyaros, tiszta, üdítő. Magyaros dallam, építkezés, ritmus, verselés. Nem szégyellem, nem is bánom, Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett irományom. (Arany János)
2. Magyarok között szokásos, kedvelt, tapasztalható. Magyaros konyha, tánc, vendégszeretet. Náluk nem főznek magyarosan, jó sűrű rántásokkal, hogy megálljon a kanál, hogy minden csöpögjön a zsírtól. (Kaffka Margit) Derék magyaros vacsora volt, csirkepörkölt, túrós csusza, mákos és diós metélt. (Kosztolányi Dezső) Délig az ember … elsétálgat, akkor jön a jó ebéd, haj, azok a pompás magyaros ételek … (Móricz Zsigmond) || a. A magyaroktól viselt, használt. Magyaros bajusz, öltözék, ruha. Egészen olyan legyen, mint a rendes magyaros kocsi, hanem annak minden darabja remekbe legyen faragva. (Tömörkény István)
3. Olyan, mintha magyar volna, ahhoz hasonló, arra emlékeztető. Ez a ruha magyaros, de nem magyar.
4. Magyarosan: magyarán, kereken, alaposan. Amúgy magyarosan megmondta, odamondott. Vedd elő őket amúgy magyarosan, becsületesen. (Tolnai Lajos) Mink csak magyarosan harcolunk: ember ember ellen. (Gárdonyi Géza)
5. (irodalomtudomány) Magyaros irány, iskola: <a XVIII. század végi régi magyar irodalomban> az az irányzat, amelynek képviselői alkotásaik tárgyában, felfogásában, előadásában s rendsz. versalakjában is elsősorban a magyar hagyományok folytatására törekedtek.
II. főnév (irodalomtudomány) A magyarosok: <a XVIII. század végi régi magyar irodalomban> a magyaros iskola képviselői.
magyarosság.
