mankó [1]
mankó [1] főnév -t, -ja
1. Béna, sérült v. csonka lábú személytől támaszul használt, rendsz. páros, botszerű eszköz, amelynek felső vége a hónalj v. a könyök alá illeszthető, közepe táján pedig fogantyúval van ellátva. Mankón v. mankóval jár; mankóra támaszkodik. Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; | Versectől Szolnokig, Isaszegtől Vácig. | Ott maradt a jobb kéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal. (Arany János) Az utolsó koldus … mankójával éppen arra törekedett, hogy az úttestre vonszolja magát. (Krúdy Gyula)
2. (hajózás) <Némely evezőn, csáklyán, kétágú horgonyon> a nyél felső végén keresztben álló, fából v. vasból való rudacska.
3. (tájszó) <A kasza nyelének közepe táján, néha a felső vége felé is található> fogantyú.
4. (átvitt értelemben) Segédeszköz, segítség, támogatás, amely nélkül vki nem tud meglenni, boldogulni. Szellemi mankó. Egyedül nem tud tanulni, mankó kell neki. Szent rímeket faragtál, drága mankót, Bénult lelkeknek meghitt gyámolát. (Tóth Árpád)
