meghall
meghall tárgyas ige
1. <Hangot> hallószervével hirtelen felfog, ill. érzékelni kezd. Mihelyt meghallotta a lépéseket, elszaladt. Amint meghallotta a harangszót, elővette tarisznyájából a szalonnát, és falatozni kezdett. Torka szakadtából ordította az eredményt, hogy … a sportegylet tagjai is meghallhassák. (Kosztolányi Dezső) Az eszeveszett kiáltozást meghallotta két erdei munkás. (Nagy Lajos) || a. Meghall vmit: vmely hang elég erős ahhoz, hogy bizonyos távolságon belül levő személy a hallószervével fel tudja fogni. Meghallja a szúnyog dongását is. Olyat kiáltok, hogy a hetedik szomszédban is meghallják. Szóláshasonlat(ok): olyan csend van, hogy (még) a ® légy zúgását v. zümmögését is meg lehet hallani. Az átokházi pusztán lakó tanyai … meghallja a szabadkai harang szavát. (Tömörkény István)
2. Meghall vmit: (egy alkalommal) tudomást szerez, értesül vmiről. Csak otthon meg ne hallják, hogy mi történt velem. Mihelyt meghallottam, hogy beteg, azonnal hozzá siettem. Mikor meghallotta, hogy Krakkóba akarják küldeni, óriási patáliát csapott. (Kuncz Aladár)
3. (régies) Meghallgat v. tudomásul vesz vmit. No halld meg, Eduárd: | Neved ki diccsel ejtené Nem él oly welszi bárd. (Arany János) Szomorú história ám az: érdemes lesz meghallani. (Jókai Mór) || a. (régies) Meghallgat (2) vkit. Oh halljatok meg engem emberek, Oh hallj meg engem, elcsábult világ! (Vörösmarty Mihály)
meghallás; meghallható; meghalló; meghallott.
