méltó
méltó melléknév -an v. -n, -bb
1. (-ra, -re ragos főnévi vonzattal v. határozói mellékmondattal v. ritk. főnévi igenévvel) Vmire érdemes, vmit érdemlő <személy, dolog>. Büntetésre, dicséretre, jutalomra méltó ember; hitelre méltó; jobb sorsra méltó asszony; méltó párja ¬ vkinek, vminek; csodálatra, figyelemre, megvetésre méltó tulajdonság; méltó, hogy említsük. Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni, Fénytelen itt szúnyad s kő se mutatja helyét! (Kisfaludy Károly) Tolsztoj tollára méltó alak! (Kuncz Aladár)
2. (vonzat nélkül) (kissé választékos) Megérdemlett, jogos, igazságos. Méltó büntetés; méltó jutalom; megkapja méltó helyét a társadalomban. [A Guttenberg-albumba.] Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával… S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!” | …Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. (Vörösmarty Mihály) || a. (irodalmi nyelvben) Megokolt. Ama szent haragban, mely soha nem számít, Midőn szórja méltó dühének villámit, | …hiszek, óh nemzet. (Arany János) || b. Vmi jelentőségének megfelelő. A felszabadulás évfordulójának méltó megünneplésére készültünk. E kis falusi templom harangjainak eszeveszett kondulása méltó bejelentése volt a világ zord színváltozásának. (Kuncz Aladár)
3. (-hoz, -hez, -höz ragos vonzattal) Vkinek személyéhez, foglalkozásához, meggyőződéséhez stb. illő. Kommunistához méltó elvhűség, magatartás; becsületes emberhez méltó viselkedés; tanárhoz méltó gondolkodás. A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez. (Petőfi Sándor) Méltó beszéd hozzád, Lucifer, ez | Ki minden szentet kárörvendve vonsz A föld porába. (Madách Imre) [Thomas Mann üdvözlése.] S együtt vagyunk veled mindannyian, | kinek emberhez méltó gondja van. (József Attila) || a. (sajtónyelvi) Jobb ügyhöz méltó buzgalommal: nagyobb buzgalommal, mint az ügy megérdemli.
Szólás(ok): saru, saruszíj.
