méltóság
méltóság főnév -ot, -a
1. (választékos) Az emberben> saját ember voltának, fontosságának, jelentőségének, értékének felemelő tudata; önérzet (1). Emberi méltóság: azoknak a képességeknek, tulajdonságoknak (tudatosság, munkaképesség stb.) az összessége, amelyek az embert a többi élőlény fölé emelik, ill. ezek tudata. A női nem méltósága; méltósággal (el)visel vmit. [Dukai Takács Judithoz.] Te megbosszulva méltóságtokat Kihágsz nemednek szűk korlátiból. (Berzsenyi Dániel) Minden méltóságomtól megfoszthatnak, de emberi méltóságomtól nem. (Juhász Gyula) || a. (választékos) Ennek az ember külsején, magatartásán való kifejeződése; tiszteletet követelő tekintély. Méltóság ült arcán. Méltóság ömlött el egész megjelenésén. Méltóság sugárzott arcáról. Megőrzi méltóságát. Őszbe borúlt Und… | Tiszteletes [= tiszteletre méltó] képén méltóság, harci komolyság. (Vörösmarty Mihály) Csodálatos, minő őrült nemünk! | Ha az előitélettel szakít, … A méltóságot arcáról letépi És megvetetten sárban ténfereg. (Madách Imre)
2. (választékos) Vmely állatnak, dolognak, természeti jelenségnek, cselekvésnek, állapotnak megjelenésével, nagyságával, erejével, nyugalmával, jelentőségével tiszteletet v. csodálatot keltő, esetleg tekintélyt parancsoló volta mint jellemző tulajdonság; fenség. A páva, a szarvasbika méltósága; a sas röptének méltósága; az anyaság, az erény méltósága. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van. (Petőfi Sándor) Láthattok fürge majmot, Mi méltósággal játssza emberét. (Madách Imre) [A Holló] morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen. (Babits Mihály–Poe-fordítás)
3. (1945 előtt) Magas rang, előkelő állás v. társadalmi helyzet. Püspöki, zászlósúri méltóság; fő méltóságra jut; nagy méltóságra emel vkit; vmilyen méltóságot visel. Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág | idővel mind elvesznek. (Balassi Bálint) A főkormányzót megtisztelni jöttem Új méltóságában. (Vörösmarty Mihály) Kötik rám a méltóságot. (Arany János) || a. (sajtónyelvi) Méltóságán alul van vmi v. (rosszalló) méltóságán alulinak tart vmit: úgy véli, hogy nem illő, nem méltó hozzá. Egykedvűen vállat vont, mintha méltóságán alul volna ilyeneket fecsegni. (Mikszáth Kálmán) || b. (1945 előtt) Magas (társadalmi) állású v. rangú személy. Egyházi, világi méltóság; az ország méltóságai. Járnak hozzám méltóságok. (Arany János) || c. (1945 előtt) Méltóságod, méltóságtok: <olyan személy(ek) megszólításaként, címzéseként, aki(ke)t megilletett a „méltóságos” cím:> méltóságos ura(i)m, ill. asszonyom v. asszonyaim. Kérem méltóságodat, méltóságtokat. Meghajtom zászlómat méltóságod… előtt. (Mikszáth Kálmán) || d. (1945 előtt, bizalmas) <Csak ezekben az állandósult szókapcsolatokban:> a fiatal méltósága, az öreg méltósága: a fiatal, ill. az öreg v. idősebb(ik) méltóságos asszony.
Szóösszetétel(ek): főméltóság; őméltósága.
méltóságoz; méltóságú.
