múlta
múlta [ú v. u] főnév (személyragos) ..tát
1. (irodalmi nyelvben) Múlása, elmúlása. Várom a barna felleget, Multát a színnek, fénynek, vágynak. (Ady Endre)
2. (-n ragos alakban, névutószerűen) Múltán: a) miután az előtte álló szóval kifejezett idő(szakasz) elmúlt. Hosszú évek múltán visszatért. Idő múltán a nagy csuka megeszi a kis csukát. (Tömörkény István) Ősz múltán fölvette téli kabátját. (Kosztolányi Dezső); b) (ritka) az előtte álló szóval kifejezett cselekvés, folyamat befejeződése után. S harag multán urunk Ismét magához int. (Petőfi Sándor) Most csendes a bú, mint ha éji vész Multán a hold fájdalmasan kinéz. (Arany János)
3. (-val ragos alakban, névutószerűen) Múltával: miután az előtte álló szóval kifejezett idő v. (ritk.) cselekvés lefolyt; múltán. Évek, hetek múltával; idő múltával: jó idő múlva. Ebéd múltával… megszólítá a basa a jóllakott urat. (Jókai Mór)
