munkaidő
munkaidő főnév
1. Tág. ért. az az idő, amelyet a dolgozó szolgálatban, munkahelyén munkával tölt, a munkára fordít. Fizetett munkaidő; → kötetlen munkaidő; a heti, a napi munkaidő; a munkaidő meghosszabbítása, megrövidítése. A mezei munkás azzal rövidíti munkaidejét, hogy társaival tréfásan kötődik. (Jókai Mór) Az asszony … nézte [a körorvost], mint egy könyv szürke fedelét, vagy ahogy az eget nézik falun… munkaidőben. (Kaffka Margit) || a. Ennek egy napra, esetleg egy hétre eső része. Nyolcórás, 48 órás munkaidő; a teljes munkaidőt kihasználja. A munkások sokat harcoltak a nyolcórai munkaidőért. Munkaidőm legjavát, a délelőtti órákat, nem kell gépies foglalkozásnak áldoznom fel. (Arany János)
2. Az az idő, amely alatt vmely munka elvégezhető, vmely termék elkészíthető. → Szükséges munkaidő; → társadalmilag szükséges munkaidő. Egy ilyen darabnak a munkaideje nyolc perc. Gépek alkalmazása megrövidíti a munkaidőt.
3. <Főleg mezőgazdaságban:> dologidő. Ilyen munkaidőben nem érünk rá. A nagy munkaidőre szabadságot kapott. Ha nem lett volna olyan nagy munkaidő …, akkor lett volna, aki felokosítja [a kocsmárosnét] … De éppen hordás idején történt a dolog. (Móra Ferenc) Nem jött senki segíteni. Nagy munkaidő is volt még, az igaz, akkor törték a kukoricát. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): munkaidő-előírás; munkaidő-megtakarítás; munkaidő-nyereség.
munkaidejű.
