né [1]
né [1] mondatszó és indulatszó (népies)
I. mondatszó <Vmely jelenlevő v. a közelben levő (gyak. vmely szempontból feltűnő) személyre v. tárgyra való élénk rámutatásként, gyak. mutató mozdulattal kísérve:> ni (I. 1–2). [Hol az ásó?] – Ott, né! Né, ott megy egy tarka ló. Né, hol kerekedik egy fekete felleg, Né, hol száll, né, hol száll egy fekete holló. (népköltés) Odaszólottak egymásnak, hogy né, az a vén rongyos. (Tolnai Lajos) Kimegy, bejön: Né, te apó, Odakint ám esik a hó. (Móricz Zsigmond)
II. indulatszó
1. <Csodálkozás, meglepődés kifejezésére:> ni (II. 2). Né, kit látok! Né, hát te mit keresel itt? Né, én uram… . Miféle dolgok ezek? (Tömörkény István)
2. <Hirtelen felismerés kifejezésére:> ni (II. 1). A leány felnézett és elpirosodott. – Né, a nagyságos úr – mormogta. (Krúdy Gyula)
3. <Vmely meglepő történés, jelenség, cselekvés felismerése utáni helytelenítés bevezetése:> ejnye. Nó, né, az én pacsirtámnak nem kell mindjárt szárnyát leeresztenie … Micsoda, ajkunkat is biggyesztjük? (Reviczky Gyula–Ibsen-fordítás) Né, né, a kis kokas [= a mérges fiú]. Be piros a taréjja! (Móricz Zsigmond)
4. (erős hangsúllyal) <Megütközés, ellenmondás kifejezésében, nyomósításra.> Nem látott olyat soha! – Már hogy ne láttam volna? né! (Tolnai Lajos)
