neszel
neszel [e-e] ige -t, -jen [ë]
1. tárgyas (népies) Neszel vkit, vmit: <ember, állat> neszről v. ritk. szagról észleli. A vizsla neszeli a vadat. Valami bűzt neszelt. Gagyulánénak éles hallása volt, neszelte már az öreg lépéseit. (Jókai Mór) Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog … | bezárja életét is, mint a boltot … | és félti kincsét, … | rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott. (Kosztolányi Dezső) A bokrok közt hálunk, mint a madarak, neszelve hogy ropog | a fiatal őzbak csontja. (Radnóti Miklós)
2. tárgyas (régies) Erősen figyel vmit, ügyel (3) vmire. Azt neszelé, nem hallatszik-e a mellékszobákban ajtónyitás. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan (tájszó) Neszt (1) okoz. Csak emberhang nem neszel. Nem laknak itt soha. (Jókai Mór) Alant a gazdasági udvarban neszeltek a cselédek. (Petelei István)
Igekötős igék: felneszel; megneszel.
neszelés; neszelő.
