nomád
nomád melléknév és főnév
I. melléknév
1. (történettudomány) Olyan <nép, törzs, személy>, amely, aki főleg állattenyésztéssel foglalkozik, állandó lakóhelye nincsen, hanem a vagyonát tevő állatállománnyal és gazdasági fölszerelésével – az évszak szerint folyton új legelőt keresve – egyik helyről a másikra vándorol; kóbor, vándor(ló). Nomád állattartó; nomád pásztorok. Európa és Ázsia pusztáin a legrégibb idők óta nomád törzsek legeltették nyájaikat. A honfoglaló magyarság is nomád nép volt.
2. Ilyen népre, közösségre, személyre jellemző, általa űzött, folytatott. Nomád állapot, állattenyésztés, élet, pásztorkodás. A nomád állattartási mód, a szilaj vagy rideg pásztorkodás a legutóbbi időkig élt hazánkban is. || a. A nomád életmóddal, természettel kapcs., nomád népek által használt, náluk szokásos, tőlük származó, hozzájuk tartozó. Nomád kultúra, sátor, szállás. Egész életében … szeretett a küszöbön guggolni …; ősi nomád pihenési mód. (Móricz Zsigmond)
3. (átvitt értelemben, ritka) Olyan <személy>, akit nyugtalansága, elégedetlensége örökös helyváltoztatásra, kóborlásra késztet. || a. (átvitt értelemben, ritka) Olyan <élet(mód)>, amelyet a folytonos helyváltoztatás jellemez. Szeretne már otthont alapítani, mert unja a nomád életet.
II. főnév -ot -ja (főleg többes számban) Nomád (I. 2) életmódot folytató személy. A nomádok: vándorló, állattenyésztéssel foglalkozó nép(ek), törzs(ek). A lovas nomádok kitűnő harcosok voltak, és hatalmas területeket meghódítottak. A nomádok fiaiban egyszerre fölébredt az ősi vándorösztön. (Herczeg Ferenc) || a. (átvitt értelemben) Nomád (I. 3) természetű, ill. nomád (I. 3a) életet élő személy. Páris, nyugtató nyugtalanság, … Készül a megvénült nomád Megülni búcsuzó torát S uccáidon utólszor járjon. (Ady Endre) Szólongatom olykor magam: be szépek A föld csudái, látod, bús nomád? (Tóth Árpád)
nomádság.
