növendék
növendék [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Tanuló <iskolájához, internátusához való viszonyában>. Az iskola, a Színművészeti Főiskola, a Zeneművészeti Főiskola növendékei. A növendékeknek ma kimenőjük van. A régi kolostornak volt a növendéke. (Krúdy Gyula)
2. (régies) Általában vkinek a tanítványa, neveltje. Vörösmarty Perczel Sándor egyik korán elhunyt gyermekére, növendékei testvérére, írta e szép költeményét. (Gyulai Pál) || a. Vmelyik nagy művésznek, mesternek a személyes irányítása alatt álló v. állott tanítványa. Liszt-növendék; Munkácsy-növendék.
3. (régies) Serdülő ifjú. Nem messze a király egyszerü köntösben | Lovagol. De előbb ott menének közben | Aranyos apródok, mind ifjú növendék. (Arany János)
4. jelzői használat(ban) (régies) Serdülő <leány, ritk. fiú>. Növendék gyermek, ifjú. A szép halavány arcú növendék leányka … felém fordult. (Tolnai Lajos)
5. jelzői használat(ban) Fiatal, növésben levő <növény v. állat>. Növendék borjú, erdő, fa, juharfa, szarvasmarha.
Szóösszetétel(ek): 1. növendékkor; növendékpap; növendékpapság; 2. apácanövendék; művésznövendék; orvosnövendék; papnövendék; színinövendék; zárdanövendék.
