nyű [1]
nyű [1] ige nyüvök, nyűsz, nyüvünk; nyűtt, nyűjön, (tájszó) nyő
1. tárgyas <Kifejlődött kendert v. lent, ritk. más növényt> szálanként gyökerestül kitép a földből. Kendert nyű; nyüvik a lent. Maga nyűtte, beáztatta, szárította, tilolta, … fonta, szőtte, fehérítette … (Mikszáth Kálmán) || a. (tárgy nélkül) Elmentek nyűni. [Mit csináltok?] – Nyüvünk.
2. (gyak. rosszalló) <Ruhafélét v. vmely használati tárgyat> viseléssel, használással koptat, szaggat, rongál. Hamar nyüvi a cipőjét. A gyerekek nagyon nyüvik a ruhát. Minek nyüvi maga mindig azt a jó ruhát … (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) Sok hosszu hosszu éjszakákon … | a Csönd hegedül: … | kegyetlen, ős örök vonóját | nyüvi nyomtalan. (Babits Mihály)
3. (átvitt értelemben, tájszó) Nyüvi magát: töri magát, nagyon igyekszik.
4. tárgyatlan (népies) <Ruhaféle> viseléstől kopik, szakad. Nagyon nyű a kabátom. Kezd nyűni a ruhája.
Igekötős igék: elnyű; kinyű; szétnyű.
nyűhetetlen; nyüvet; nyüvés; nyüvő.
