odavág
odavág ige
1. tárgyas Odavág vmit vhova: vmely tárgyat a határozóval megjelölt helyre vág, nagy lendülettel odadob. Odavágta a könyvet a sarokba. Odavágta a pénzt a lábai elé. Lekapcsolta mellényéről … a város pecsétjét, és odavágta láncostul a törvény-asztalhoz. (Mikszáth Kálmán) || a. Odavág vkit vhova: <birkózás, dulakodás közben> nagy erővel meglódítva, a földhöz vágja. Odavágta, hogy csak úgy nyekkent. Dulakodás közben odavágta ellenfelét a kövezethez.
2. tárgyatlan Odavág vhova: <vmely eszközzel, szerszámmal> a határozóval megjelölt helyre vág (II). Odavág a lovak közé; odavág vkinek a fejére; odavág vkinek: vmely testrészén megüt vkit. Mikor egyször [= egyszer] mondja: fémlik [= fénylik] a fokossa, Másodszor odavág: vérős [= véres] a fokossa. (népköltés) Az időt mi hoztuk … | a tőkével, mely munka lesz, | mire megnő az inas | … kalapácsával odavág, | világ! | ahol a legfehérebben | izzik a vas! (József Attila)
3. tárgyas (átvitt értelemben) Odavág vkinek vmit: vmivel kapcs. ellentétes véleményét, ellenkezését v. rosszallását röviden, nyersen közli vkivel. Nem lesz ez így jó – vágta oda az öreg. Szegény hopmesterem, mikor szorongatott, hogy tanuljak már, azt vágtam oda neki: „Ugyan minek?” (Jókai Mór) [A választ] mintegy belső ösztönből nyersen odavágta. (Mikszáth Kálmán) || a. tárgyatlan (átvitt értelemben) Nyersen, indulatosan odaszól, odamond vkinek. Az nem fog megtörténhetni – vágott oda … kevély fejtartással. (Tolnai Lajos) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) <Szóban v. írásban> keményen, kíméletlenül megmondja vkinek az igazságot v. a véleményét. Új tanulmányt írtam … Rettentően odavágok. (Tolnai Lajos)
4. tárgyatlan (átvitt értelemben, népies) Odavág (a szemével): hirtelen rátekint vkire, odakacsint vkinek. Jaj beh illik a huszárnak, Ha szemébe néz a lánynak; Nem is néz ő, csak odavág, Hogy ne lássa a rossz világ. (népköltés) Teréza odavágott a szemével Noémi szemébe. (Jókai Mór)
odavágás; odavágható; odavágó; odavágott.
