1. (lélektan) Az embernek az a közvetlen tudása, amelyben saját mivoltát, tetteit, gondolatait, érzéseit, egyéni sajátságait, érdekeit és a világról alkotott nézeteit világosan felismeri, sajátjaként megérti, felfogja. Az élőlények közül egyedül az embernek van öntudata. Napokig tartó mozdulatlanságban vártuk, hogy átsurranjanak rajtunk a napok, amelyek sokszor csak … érintették öntudatunkat. (Kuncz Aladár) Optimista természet volt. Öntudatának küszöbe alatt olyasmire számított, hogy valami remek hírrel kelti fel álmából a csengetés. (Hunyady Sándor)
2. Az a lelkiállapot, amikor vki tud magáról, eszméletén van. →Elveszti öntudatát: visszanyeri öntudatát. A matróna eszméletlenül feküdt, három napig nem is tért vissza öntudata. (Kosztolányi Dezső)
3. Egyénnek v. közösségnek világos tudata saját mivoltáról, lényéről, szerepéről, értékéről; tudatosság. Költői, nemzeti, politikai öntudat; szocialista öntudat; a dolgozók, a munkásosztály öntudata; öntudatra→ébred. Századokat éltünk öntudat, önérzet nélkül, vak tapogatásban. (Vörösmarty Mihály) A roppant kevesek közt, Kik tiszta öntudattal Látták a balga rontást, Te végig ott maradtál Jövendő orvosának, Tanító mesterünknek! (Juhász Gyula) || a. Vkinek világos tudata saját értékéről. Vmi emeli vkinek az öntudatát. Édes jutalmat ad A hon áldó szava S a nyúgott öntudat. (Petőfi Sándor) Csupa öntudat, csupa önfeláldozás, szóval: valaki, aki igen erős morális egyéniség. (Ambrus Zoltán) || b. Az az érzés, tudat, amely vkiben vmely tette nyomán fellép. Tiszta öntudat. Boldogan, mint ki egy jó tett öntudatával bír, a tiszttartói lak felé ment. (Eötvös József)
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!