ős
ős főnév -t, -ök, -e [e] (főként birtokos személyraggal)
1. Az a régen élt, ismert személy, akitől vki v. vmely család származik. A család őse. István király őse Árpád volt. Egyik ősöm Lengyelországból menekült hazánkba. Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek. (Ady Endre) Emlékszem az én ősömre és minden ivadékára, mintha a magam gyermekkorára emlékeznék. (Karinthy Frigyes) || a. Régen élt, felmenő ági (névadó) rokon <a szépapa fokán túl>; előd. Az ősök képei a kastély folyosóján; → megtér őseihez; őseiről maradt, szállott, származott rá vmi. Egyik őse költő volt. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. | Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből… Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt! (Vörösmarty Mihály) Itt fekszenek csodásan ők | hol annyi búza, bor van, | a véreim, az őseim | a fényes nyári porban. (Kosztolányi Dezső) Sok őse súlyos alkoholista volt. (Hunyady Sándor)
2. Vmely nép, nemzet régen élt nemzedékei együtt. Honfoglaló őseink; őseink példája, erényei, vitézsége. Őseinket felhozád | Kárpát szent bércére. (Kölcsey Ferenc) A harcot, amelyet őseink vívtak, | békévé oldja az emlékezés. (József Attila) || a. (főleg birtokos személyraggal) Vminek v. vkinek az ősei: azok a népfajták, törzsek, amelyektől vmely nép származik. A magyarok ősei a Volga középső folyásánál laktak. || b. (állattan) Az a fajta, amelyből egy ma élő fajta levezethető. A gorilla és a csimpánz közös őse egy kihalt fajta.
3. (átvitt értelemben) Vmely eszköz, gépezet, (kialakult) rendszer eredeti, egyszerű, kezdetleges alakja, változata, amelyből a későbbi v. a mai fejlődött. Az autó, a repülőgép őse. A közönséges síp a fúvóhangszerek őse. Ábécénk őse a föníciai írás volt. A román nyelvek őse a latin.
4. jelzői használat(ban) (régies, irodalmi nyelvben) Az ősöktől, elődöktől származó, (örökségképpen) fennmaradt, hátrahagyott; ősi. Vagy visszavíjja ős hazánk Szabadságát karunk, – Vagy érte küzdve, hű felek, Egyért s együtt halunk. (Garay János) Jaj! ne hagyd bitangul az ős Toldi házat. (Arany János) Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. (Arany János) || a. jelzői használat(ban) (ritka, költői) Igen régi (időből fennmaradt, öröklött), eredeti, természetes állapotban levő, változatlan. Elvadult tájon gázolok: Ős buja földön dudva, muhar. (Ady Endre) Ős asszonyi ösztönök szőttek-fontak benne. (Babits Mihály) Szivemet | ős szorongás markolta. (Szabó Lőrinc) || b. jelzői használat(ban) (ritka) Igen régen volt, hajdani, ősi (3). Az ős nagyságnak Itt még romja sincsen: (Vajda János)
Szóösszetétel(ek): ősalak; ősalap; ősbozót; ősbölény; ősbűn; őscsíra; őselefánt; ősemlős; ősfa; ősfaj; ősfoglaló; ősfolyam; ősgermán; őshal; ősharaszt; őshüllő; ősjog; őslakos; ősló; ősmadár; ősmajom; ősmaradvány; ősmedve; ősmese; ősműveltség; ősnövényzet; ősnyugalom; ősok; őspéldány; ősrege; ősrégen; ősrokon; ősrómai; ősrovar; ősszarvas; őstalaj; őstelep; őstenyészet; őstermék; őstermészet; őstípus; őstulok; ősvadon.
ősű.
