össze
össze [e] határozószó és igekötő, (régies) öszve
I. határozószó → összébb (felső fok nem haszn.)
1. <rendsz. megismételt alakban> (ritka) <Felszólításként, mondat v. tagmondat értékű szóként, ha a ki nem tett ige odaérthető.> Ne húzódjatok úgy el egymástól! Össze, össze!
2. (elavult) Tővel-heggyel össze: összevissza, rendetlen(ül). Háza-tája tővel-heggyel össze. (Arany János) S tővel-heggyel össze hagyja a cselédet. (Arany János)
3. (tájszó, elavult) Együtt (I. 1). Jó, jó, te úgy tevél, mint tudhatál, | Lenkével össze, nőkép, botorúl. (Vörösmarty Mihály)
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. az össze- igekötős címszavakat, főleg igéket.>
B. <Önállósítva, össze- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott állítás nyomósításaként, a szóban forgó igével egyértékű>. [Összement a tej?] – Bizony össze [= igen, összement].
Szóösszetétel(ek): mindössze.
