pardon
pardon mondatszó és főnév
I. mondatszó <Udvarias bocsánatkérés kifejezésére:> bocsánatot kérek; bocsánat! Pardon, szeretnék leszállni. Pardon, ne tessék haragudni, hogy a lábára léptem. Pardon, tévedtem tíz forinttal. Nagykárolyból Erdődre jöttem, hol kedvesem lakik … . hó, pardon! már megint ott vagyok, hol nem kellene lennem [= arról írok, amiről nem akartam]. (Petőfi Sándor) Robbantani vágytam Hungáriát | S Margitám, pardon, Reád emlékeztem. (Ady Endre) || a. <Zavarban, annak érzékeltetésére, hogy valamit (talán) rosszul fejeztünk ki, valaminek tisztázását elmulasztottuk.> Hol vannak szállva? – Hát a saját palotánkban … – Úgy? igaz! Pardon. Egészen konfúz [= zavart] vagyok. (Jókai Mór) Néhány hétig nem is eresztelek el. – Pardon, Kázmér bátyám. Nekem két nap múlva ismét Pozsonyban kell lennem. (Móricz Zsigmond) || b. <Vmely nekünk tulajdonított állítás helyesbítésének bevezetésében.> Pardon, én nem így gondolom!
II. főnév -t, -ja (rendsz. egyes számban) (elavult) <Főleg halálos ítélet kimondása után, ill. harcban, párviadalban történt legyőzés után kért, adott> kegyelem. Pardont kér; pardont ad, kap; nem ismer pardont. Agyoncsapja a huszár az álnokot: Mert pardont sem adni, sem kérni nem szokott. (Sárosy Gyula) Pardont! Gráciát kérünk! kiáltának a labancok, s fehér kendőket lobogtattak. (Jókai Mór) || a. (régies) Nincs(en) pardon: a) (régies) <a halálra ítélt, halálra szánt személy számára> nincs életét megtartó kegyelem. Ne várd, ne várd az én szabadulásom, Inkább várjad az én gyászos halálom; Nincsen pardon az én bűnös fejemnek. (népköltés) S tizenként hullnak síri, hideg földre | Örvendő halál-sóhajjal a fiuk, A többi marsol bután, összetörve: | Most nincsen pardon Mezőhegyesen. (Ady Endre); b) nincs kímélet, nincs megbocsátás. Nem volt ott pardon senkinek.
