pribék
pribék főnév -et [ë], -e [e] v. -je [e]
1. (irodalmi nyelvben) Hóhér segédje. „Fog fájni?” – ezt kérdezte a pribéktől … Viharosan emelték a bitóra, | föl-föl magasba. Várta már a hóhér. (Kosztolányi Dezső)
2. (rosszalló) Az elnyomó hatalom szolgálatában álló, mindenre kapható, mások elvesztésében, kínzásában hidegvérrel közreműködő személy. A fasiszta pribékek; a nyilas rendszer pribékjei. Lerogyék előtte, sirva térdepeltem A vad pribék előtt; Kértem hogy ne bántsa, mondtam ne ölje meg, Mert enyéim e szép ártatlan kisdedek. (Arany János)
3. (tájszó, régies) Elvetemült, aljas ember, kül. rabló, zsivány, fosztogató. Sok pribék esett el egyenetlen harcon. (Arany János)
4. (elavult, rosszalló) <A XVI. században> pénzért magyarból törökké lett áruló, rabló, fosztogató katona. || a. (régies, rosszalló) Áruló, hitszegő. Hazudott az ámító pribék. (Csokonai Vitéz Mihály) [Ocskay] pribék lett! Hazaáruló lett! – lihegé dühtől fulladozva. (Jókai Mór)
pribékség.
