rándul
rándul tárgyatlan ige -t, -jon
1. (-t ragos mértékhatározóval) Önkéntelenül, reflexszerűen egy ízben olyan mozdulatot végez, mintha megrántanák. → Arcának egy izma sem rándul; (egyetlen) → arcizma sem rándul. A meglőtt vad még rándult egyet, aztán vége volt. A gazember szóra sarkamig megrázkódtam. A kezem ökölbe rándult. (Gárdonyi Géza) || a. (rendsz. -t ragos mértékhatározóval) <Testrész vmely külső ráhatás következtében> megszokott helyzetéből rendellenesen, többnyire fájdalmat okozva, ízületében hirtelen elmozdul. Derekam csavarúl, az inam rándul. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || b. <rendsz. -t ragos mértékhatározóval> <Rugós v. dugattyús szerkezet, jármű belső v. külső erőhatásra> hirtelen nagy erővel kimozdul a helyéből. A csónak, a vasúti kocsi (egyet v. nagyot) rándul.
2. (helyhatározóval) Állandó tartózkodási helyéről szórakozás, üdülés v. pihenés céljából rövidebb időre távozik vhová. Tegnap délután a budai hegyekbe rándultam. Tóth Lőrinc … szeretettel viseltetett Vörösmarty iránt. … Vörösmarty utolsó … éveiben majd mindig hozzá szállott, ha Pestre rándult. (Gyulai Pál) Az érettségi után Bécsbe rándult. (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: átrándul; berándul; elrándul; felrándul; kirándul; lerándul; megrándul; összerándul.
ránduló; rándult.
