rátűz
rátűz ige
1. tárgyas Vmit tűvel (rendsz. hegyes) végénél fogva vmire erősít, szúrva ráhelyez. Rátűzi a virágot a mellére, a kalapjára, a kendőt a bot végére. Rátűzte az idézést az ajtóra. A pici csokrot … rátűzte a jelmezre. (Kiss József)
2. tárgyas Cérnával, néhány öltéssel odaerősít vmit vmire. Rátűzte a zsebet a ruhára. || a. (ruházkodás) <Ruhapróbánál> ideiglenesen, rendsz. gombostűvel ráerősít. A gallért rátűzi a nyakra. || b. (cipészipar) <Tűzőnő a cipőfelsőrész vmelyik darabját> géppel a cipőre varrja. A fejet rátűzi a szárra.
3. tárgyas <Hegyes v. nyéllel ellátott tárgyat> vmire tűz [1] (4). Rátűzi a szuronyt a fegyverre.
4. tárgyatlan <Nap> erősen, közvetlenül rásüt vkire, vmire. Vö: tűz [1] (II). Rátűz a nap az aratókra, a ház falára. Megtörölte homlokát. Tarkójára rátűzött a napsugár, s égette. (Kosztolányi Dezső)
rátűzés; rátűzet; rátűzhető; rátűző; rátűzöget; rátűzött.
