rettenet
rettenet [ë-e-e v. e-e-e] főnév -et, -e [ë, e] (régies, irodalmi nyelvben)
1. A retten igével kifejezett lelki történés, ill. a megrettent ember lelkét betöltő érzés; megrettenés, rémület. Rettenet e szóra állt az urak közt be. (Arany János) Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. (Ady Endre) Szívünket az esemény ünnepélyes rettenete szorítja össze. (Kosztolányi Dezső) Hatalmas teste reszketett az indulattól és rettenettől. (Móricz Zsigmond)
2. Iszonyú, szörnyű, irtózatos dolog, látvány, esemény stb.; rémség, borzalom (2), irtózat (2). Igy a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel, … Végződik csenddel, s tévelygő lassu nyögéssel. És Eger áll, többé meg nem kisértve töröktől. (Vörösmarty Mihály) Csodálatos … rettenetek Szent zavaros kora, íme, szakadt rám. (Ady Endre)
3. (ritka) Rettegést, irtózatot keltő személy, dolog; ijesztő rém. Mindenfelé, ahol járt, rettenet Volt e kis ember száz ezer felett. (Vörösmarty Mihály)
