rivall
rivall ige -t, -jon, (ritka, régies) rival
1. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Rivall vkire (vmire): indulattól fűtött, átható, rikoltó hangon kiált vkire, vmire, rendsz. elhallgattatás, elkergetés céljával. Vö: rárivall. Rám, rád, ránk, rátok, rájuk rivall. Csönd legyen! – rivallt a siránkozóra. Visszaugrott hintajába, nagyot rivalva a kocsisra. (Mikszáth Kálmán) || a. tárgyatlan (vonzat nélkül) (ritka) Ilyen hangon kiált. Kitakarodjál … – rivalt az anya az ajtó felé mutatva. (Tolnai Lajos) || b. tárgyas (ritka) Rivallva kiált, kifejez, közöl vmit. Áruló! Kém! – rivalták felé száz torokból. (Jókai Mór) S kerget kicsinyje, nagyja Tetszést rivall neked … (Gyulai Pál) || c. (átvitt értelemben) És minden barlang, melynek csendje lágy volt, Most ferde száj, mely szörnyű jajt rivall… (Tóth Árpád)
2. tárgyatlan (választékos) <Fúvós hangszer> átható, izgató, harsány hangot ad, ilyen hangon szól. Kürt, trombita rivall. „Fenn lakozva a magas Budában | Leltek engem Mátyás udvarában.” | Szól s bucsúzik a vadász, rivalva Inti őt a kürthang: menni kell. (Vörösmarty Mihály) Zászlók lobognak, harsonák rivallnak. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyatlan (költői) <Dal, ének> erőteljes, szenvedélyes zengéssel, harsogással szól, hangzik. Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall. (Ady Endre)
3. tárgyatlan (ritka) <Némely állat> harsány, éles hangon szól, kiált. Daru rebben, vadlud rivall. (Arany János)
Igekötős igék: belerivall; felrivall; rárivall.
rivallás; rivalló.
