sarkall
sarkall tárgyas ige -t, -jon (kissé régies) sarkal
1. (ritka, népies) Sarkall vkit: vkinek szorosan a nyomában jár. Alusznak régen a honkeresők. | De te virulj lábuk nyomán, Tetétlen! | Bársony füvet, sarjút tenyéssz a réten, Hogy a kaszás ha egymást sarkalá, Kövér rend dőljön a csapás alá. (Arany János) A második kaszást egy elölről húzza, három meg hátulról sarkallja. (Móricz Zsigmond)
2. (népies) Lovas a lovát sarkával v. sarkantyújával többször érinti, döfködi, hogy gyorsabb haladásra bírja; sarkantyúz (1). Ne sarkalld a lovadat! Lova lódul könnyen sarkalá, hogy menjen. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, választékos) Serkent, ösztökél, unszol. Munkára sarkall vkit. A kíváncsiság sarkallja. Pálffyt s Jókayt egyre sarkalom, hogy írjanak a Hazánkban. (Petőfi Sándor) Valami démon … sarkalni, biztatni kezdte. (Mikszáth Kálmán)
sarkallás; sarkalló; sarkallt.
