sínylik
sínylik tárgyatlan ige -ek, -esz [ë, e]; -ett [ë]; -enék, -enél [e,e], -ene [e-e]; -eni [e] (felszólító módban nem haszn.), (népies, régies) sínlik
1. (tájszó, költői) Sínylődik. Zelemér mind ez idő alatt a barlangban sínlett… végtelen lelki s érzéki nyomorban. (Vörösmarty Mihály) Sok érdek köt engem a halmos vidékhez… Mégis mint a fenyő a homokos pusztán, Lelkem nem szokik meg e tájon, csak sínlik. (Tompa Mihály) A gyümölcsfa sínylik – mondja a gazda. – Megeszi a penész. (Móricz Zsigmond)
2. (tájszó) <Tűz> senyved. Nem ég ez a nedves fa, csak sínylik.
3. (ritka) Sorvad, fogyatkozik. [A gyermek] Epedő nagy kék szemével A szivárványt nézte még; A szivárványt, amely szinte Fogyni látszék, sinleni. (Arany János)
sínylő; sínylett.
