szagol
szagol ige -t, -jon
1. tárgyas Szagol vmit: <ember, állat> orrán át a levegőt beszíva, szándékosan v. önkéntelenül érzékeli vminek a szagát. Illatszert, virágot szagol; szagolja a dohányt; már szagolt v. még nem szagolt puskaport ←. A bika, ha vért szagol, megvadul. Mért könnyezel hát? – Foghagymát szagoltam. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. tárgyas (ritka) <Szagot> érzékel. A Szentgyörgyiék és Garáék kutyái mind odagyűltek a konyhaablak mellé, a finom illatokat szagolni. (Mikszáth Kálmán) [Nóra] hunyorgott, mint aki olyan illatot szagolt, amely kellemesen csípi az orrát. (Gárdonyi Géza) || b. (tárgy nélkül) (ritka) Szagot érzékel. A szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, az orrunkkal szagolunk.
2. tárgyatlan Vhova szagol: vhova fordulva beszívja a levegőt, hogy észlelje, érzékelje vminek a szagát. Vö: odaszagol (1). A kutya oda szagolt, ahonnan a zajt hallotta. Az óriás a napraforgók felé szagolt. (Gárdonyi Géza)
3. tárgyas (átvitt értelemben, bizalmas) <Bizonyos jelekből> sejt, gyanít vmit; szimatol (3). Valamit szagol; veszélyt szagol. Ezt igazán nem szagolhattam előre. [A Mab királyné.] Piciny fogatján, alvó emberek Orrán keresztül hajtat e királyné… Némelykor udvaronc orrára hajt: S álmában ez fő hivatalt szagol. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
Szólás(ok): ld. Ibolya.
Igekötős igék: átszagol; beszagol; beleszagol; hátraszagol; hozzászagol; ideszagol; kiszagol; megszagol; odaszagol; végigszagol.
szagolás; szagolgat; szagolható; szagoló; szagolt; szagolgat.
