tapadás
tapadás főnév -t, (-ok), -a
1. (csak egyes számban) A tapad igével kifejezett folyamat, ill. az a tény, hogy vmi tapad. Az enyv tapadása. Imrus érezte a két fiatal mell nyomását a hátán, s az egész puha test édes tapadását. (Babits Mihály) || a. (fizika) Az a jelenség, amelyben különnemű testek <a molekuláris vonzásnál fogva> szorosan kapcsolódnak. Tapadás szilárd, cseppfolyós és gáznemű testek között egyaránt lehetséges. || b. (építészet) Az a fizikai kapcsolat, amely különféle építő anyagoknak kötőanyagokkal (1) való érintkezése által létrejön. || c. Az az erő, mely <a különnemű testek érintkezésekor> a testeket összetartja.
2. (nyelvtudomány) <Új szók, jelentések keletkezésével kapcs.:> az a nyelvi változás, amelyben az állandóan használt szószerkezet (főleg jelzőskapcsolat v. összetett szó) egyik tagja elmarad, s ennek jelentését a másik tag veszi fel. Tapadás, ha tokajit mondanak tokaji bor és villamost villamoskocsi helyett. || a. (nyelvtudomány) <Új szók keletkezésével kapcs.:> az a nyelvi változás, amelyben vmely szóhoz a vele gyakori v. állandó kapcsolatban levő másik szónak egy eleme hozzátapad. A „nagyanya” jelentésű „jób anyá”-ból tapadással lett a „banya” szó.
Szóösszetétel(ek): tapadásmérő.
tapadási; tapadásos; tapadású.
