társalgó
társalgó melléknév és főnév (kissé választékos)
I. melléknév
1. Olyan személy, aki társalog. Egymással társalgó nők és férfiak.
2. A társalgásban szokásos kifejezési, közlési módhoz hasonló; ilyen modorban tartott; ilyen modorban otthonos. Társalgó hangon beszél vkivel. A társalgó szónoklat, minthogy színpadi készületeket [= fogásokat] nem használ…, könnyűnek tetszik. (Kemény Zsigmond)
II. főnév társalgót, társalgója
1. (főleg jelzővel) Társaság(ok)ban beszélgető, csevegő személy. Nem szeretem a nehézkes társalgókat. A kisasszony olyan pompás társalgó volt, hogy mindjárt át tudta melegíteni, akivel beszélgetett, mintha tízéves ismerősök volnának. (Mikszáth Kálmán)
2. <Főleg szállóban, üdülőben, klubban> társalgás céljára berendezett, erre használt helyiség. A szálloda társalgója. A feketekávét a társalgóban szolgálták fel. (Tolnai Lajos) Nagy és tágas konyha volt ez, s nemcsak konyha volt, hanem társalgó is, volt benne ebédlőszekrény, ebédlőasztal is, itt laktak nappal, itt is ebédeltek. (Móricz Zsigmond)
3. (régies) Illemre v. választékos társalgásra és ilyen levelezésre oktató könyv. A művelt társalgó szerint ez nem illik. Névnapi üdvözletét a művelt társalgóból írta ki. || a. (ritka) Idegen nyelven való társalgásra tanító könyv. Vásárolj magadnak egy francia társalgót.
Szóösszetétel(ek): társalgóhelyiség; társalgóóra; társalgószoba; társalgóterem.
